Új ajánlásokat fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az élelmiszerek és italok sótartalmának csökkentésére. A szervezet napi öt grammnál kevesebb sófogyasztást ajánl.
Egy védelmező genetikai mechanizmus óvhatja meg az embert a túlzott kávéfogyasztástól – állapították meg a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatói, akik szerint a kávéfogyasztási szokások a szív egészségének állapotáról árulkodnak.
Ha az ember viselkedése, magatartása megváltozik, az vajon magával hozza-e a szervei működésének változását is? Érzelmeink elfojtása okozhat-e testi megbetegedéseket? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Kossuth Rádió Az
Az évszázad végére eltűnhetnek az észak-amerikai gleccserek, fogyatkozásuk súlyosan veszélyeztetheti a régió vízellátását.
A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét.
A pandémia kitörése óta először rendeztek mintegy ötezer fős közönség részvételével élő koncertet szombaton Liverpoolban, hogy teszteljék, biztonságos-e ilyen rendezvény megtartása.
Mi az az online skalpvadászat? A nárcisztikus mit keres a társkeresőn? Az online társkeresők korát éljük, a koronavírus-járvány időszakában pedig különösen fontos, hogy tisztában legyünk az oldalak veszélyeivel és íratlan