Jump to content

Kávézaccból üzemanyag

2015. 06. 15. 16:00

A brith Bath-i Egyetem kutatói nemrég azt kezdték kutatni, hogy miként lehetne üzemanyagot nyerni a kávézaccból. Az ötlet kézenfekvő, hisz a kávé biomassza-tartalmát szinte teljes egészében elpazaroljuk: miután kifőztük belőle az ízanyagokat, megy a szemétbe. Pedig még jelentős energiatartalma van, amit ki is aknázhatnánk.

Az egyetem kutatói azonban azt állítják, tíz kilogramm kávézaccból mintegy két liter biodízel üzemanyag nyerhető. Ezzel ugyan nem lehetne az egész lakosságot ellátni üzemanyaggal, viszont a kutatók rámutatnak, hogy a kávézókban termelődik annyi elhasznált kávéőrlemény, amennyivel a kávézó szállítási igényeihez szükséges üzemanyagot simán fedezhetnék – talán még maradna is valamennyi kávé-dízel eladásra is.

Korábban az amerikai Cincinnati Egyetem kutatói állítottak elő biodízelt kávézaccból. Az intézmény szakemberei - az egyetem két hallgatója és egy professzora - egy ötgallonos vödörbe gyűjtötték az egyetem kampuszán működő kávézóból a zaccot. Háromlépcsős módszerrel állítottak elő bioüzemanyagot. Először kivonták az olajat a zaccból, majd a triglicerideket biodízellé alakították. A zaccot megszárították és a biodízel tisztítására használták.

Utolsó mozzanatként pedig elégették a hátramaradt zaccot, hogy a tüzelhető biomasszához hasonló alternatív energiaforrást nyerjenek. Az előzetes eredmények szerint a felhasznált kávézacc olajtartalmának aránya 8,37 és 19,63 százalék között mozgott, és a kávéolajból nyert biodízel megfelelt a nemzetközileg érvényes minőségi követelményeknek.

További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Forrás:totalcar.hu Kép forrása: www.meghantelpner.com)