Jump to content

Őszi fantasztikum, a körte

2015. 09. 08. 16:00

Az évszak kedvenc gyümölcse földig húzva a fák ágát csak arra vár, hogy elfogyasszuk. Befőttként, sütibe, vagy nyersen egyaránt képes kifejteni jótékony, egészségmegőrző hatását.

A körtét hasonlóan a pisztáciához isteni csodaként tartották számon Homérosz korában. Ez nem is meglepő, hiszen mindkettő áldásos hatással rendelkezik, melyek az igénybevett szervezetet feltöltik, nyugtatják és regenerálják.

A körte annak ellenére, hogy egész évben kapható keveset fogyasztunk belőle, ami nagy hiba.

A körte tucatnyi ásványi anyagot (kalcium, magnézium, kálium, cink, vas, jód) és vitamint (A, B1, B2, C) tartalmaz, így sok betegségre természetes gyógyír. C- vitamin tartalma főként kiemelendő, mivel egy körte elfogyasztásával fedezhetjük a napi szükségletet.

Rendszeres fogyasztásával megelőzhető a gyomor és vesebaj, ami a benne található pektinnek köszönhető. A pektin segíti az emésztést, ezáltal tehermentesítve a gyomrot, és serkenti a belek működését is, tehát méregteleníti, „átmossa” a szervezetet. A körte épp ezért kiváló fogyókúrás, léböjtkúrás alapanyag.

Az emésztőrendszerre gyakorolt hatása mellett mérsékelhető a vérnyomás és a rossz koleszterin szintje is akkor, ha hetente legalább négy alkalommal fogyasszuk.

Az összes közül a legjobb tulajdonsága talán még is az, hogy természetes energiaital. A körte leve (fél óráig főzzük) felfrissíti a testet és lelket egyaránt.

Alacsony glikémiás indexe miatt cukorbetegek is fogyaszthatják, de alacsony kalóriatartalma miatt a fogyókúrázóknak sem kell megválniuk tőle.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Kép: pearcoresolutions.com)