Jump to content

Méhet sem látott, mégis viszik a hamis mézet

2017. 10. 12. 20:00

Kína több mézet termel, mint az egész világ; ráadásul hamisat. És a vásárlók ezt veszik is. Ez persze kihat a magyar méhészekre is: az itthoni méznek csak a 35 százalékát lehet eladni. Azt is csak fél áron. Szakértők ráadásul azt mondják, hogy a hamis méz veszélyes is.

Az összes magyar méz el fog kelni, csak a kérdés, mikor. A méz eltartható, korlátlan ideig fogyasztható, ugyanakkor az egészségügyileg pozitív hatásait – tárolástól függően – 1-2 éven belül elveszíti. Kérdéses az is, hogy a termelők meddig bírják finanszírozni a saját vállalkozásukat akkor, amikor éveket kell várniuk a bevételre – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

zerinte ezért lenne fontos, hogy az Európai Unióba csak olyan termékek érkezzenek, amelyeknek a minőségével, nem pedig az alacsony árával kell versenyezni, hisz a magyar méhészek nagyobb része az exporttól függ. Sajnos vannak országok, amelyek nem fair módon állítják elő a mézet – jegyezte meg.

Mint fogalmazott: a mézhamisítás során „minden variáció előfordul”. Az Európai Unióba beérkező termékek között van olyan, amely „nem látott méhet”, és olyan is, amely látott, de nem a méhek, hanem a gyárakban érlelték be.

Többet kellene enni 

Bross Péter kitért arra is, hogy azokban az országokban, ahol nagyon magas a mézfogyasztás, csökken a krónikus megbetegedések száma. A méz egy „globális mátrix”, minden és olyan arányban megvan benne, ahogy arra a szervezetnek szüksége van, vagyis nemzetgazdasági szinten is lenne eredménye, ha a magyarok több mézet fogyasztanának.

 

(Forrás: biokalauz.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)