Jump to content

A kávé valójában úgy hat, mint a morfium

2017. 01. 02. 20:35

Egy Brazil kutató, Carlos Bloch Jr. érdekes felfedezést tett, mikor a kávéról végzett hatástanulmányt. Az eredmény sok mindent megmagyarázna, legfőképp azt, miért tud valaki tényleg függőjévé válni.

A kutató egereken végzett kísérletet. A kávé szervezetre gyakorolt hatását kívánta tanulmányozni, és ekkor tapasztalta azt, hogy a kávé úgy hat az egerek agyára és szervezetére, mintha fájdalomcsillapító morfiumot kaptak volna. Ezen felül enyhe nyugtató hatással is bírt. Egy másfajta tulajdonságát is felfedezte: a levágásra ítélt állatokban csökkenti a stresszt.

A kávéban található fehérje morfinhoz hasonló tulajdonságokkal bír. A nyugtató és fájdalomcsillapító szerek a központi idegrendszerre fejti ki hatását, ennek köszönhetően nagyon hamar képes addikciót kiváltani.

A kávé e fajta tulajdonságát természetesen embereken is tesztelték, és akár csak az egerek esetében, itt is azonos hatásmechanizmussal működött. Ez a magyarázata annak, miért érzi jobban magát az illető, mind mentálisan, mind fizikailag egy csésze fekete elfogyasztása után, és persze így már meg van a magyarázata annak is, miért lehet könnyedén rászokni.

Viszont a kávé függőséget okozó mivolta mellett, a bőrre kiváló hatást gyakorol. A kávézacc ugyanis hatékony ellenszere a narancsbőrnek és a száraz, fakó bőrrel is csodát tesz. A bőrradír megszabadítja a bőrfelszínt az elhalt sejtektől, helyt adva a friss, puha, bársonyos bőrnek.

Elkészítése pedig roppant egyszerű, amire szükséged lesz:

- 3 evőkanál kávézacc
- 3 evőkanál barnacukor
- 2 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj

Opcionális: 5 csepp illóolaj (menta, jázmin, levendula, stb.)

Keverjük össze mindegyik hozzávalót egy tálban, és kész is vagyunk. Érdemes heti két, három alkalommal használni, hogy a bőr mindig hidratált, feszes maradjon.


További érdekességekért bátran keresd fel a Biokalauz Facebook oldalát!

(Forrás: biokalauz.hu | Kép: pixabay.com)