Jump to content

Tényleg meg kell enni a méhlepényt?

2017. 07. 26. 09:05

Bizarr dolog kezd divatba jönni, mégpedig a szülés utáni placenta elfogyasztára képében. Az interneten már külön receptoldalak kínálnak megevéséhez alternatívákat, míg a tudomány is igyekszik igazolni a furcsa tettet. De valójában jót tesz, ha az anyuka megeszi a saját méhlepényét?

A téma annak kapcsán röppent fel újra, hogy Amerikában egyre több nő enné meg a placentát a szülést követően. A dolog annyira bizarr és visszataszító, hogy jobb nem bele gondolni, viszont úgy tűnik a méhlepényevés egyre nagyobb népszerűségnek örvend

Az állatok megeszik, akkor mi miért ne?

Az emlősállatoknál teljesen bevett szokás, hogy miután az utódot világra hozzák megeszik a méhlepényt. Ez náluk teljesen ösztönös viselkedés, amivel az evolúciónak az a célja, hogy megfelelő táplálékforrásként szolgáljon és beindítsa az anyai ösztönöket.

Nos, a méhlepény elfogyasztása néhány embertársunk fejében is szöget ütött, aztán szépen lassan divattá nőtte ki magát, sőt mára külön receptek is szolgálnak a méhlepény még ízesebb elfogyasztására. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy úgy ahogy van megeszik. Amerikában például kapszula formájában fogyasztják, mert a legtöbben ódzkodnak a „hagyományos” elfogyasztásától.

A méhlepény megevése néhány éve jött divatba, amikor egy amerikai Egy amerikai neurológuscsoport egy kutatásának eredményeképp arról számolt be, hogy a placenta elfogyasztása csökkenti a szülés utáni depresszió kialakulásának esélyét.

Mégis az ember az evolúció csúcsa

A méhlepényt már évezredek óta csomó mítosz övezi, sőt bizonyos rituálékat is tartanak vele, ám a fejlett társadalmakban most épp annak elfogyasztása a trend.

A divathullám alapjául az a tanulmány szolgál, amely néhány éve azt részletezte, hogy a méhlepény olya anyagokat tartalmaz, amelyek teljesen természetes módon csökkentik a szülés utáni depresszió esélyét.

Az állatvilágban a placenta elfogyasztása nem csak az anyai viselkedés erősödését okozza, hanem az utód és az anya közti kapcsolat elmélyülésében is segít. Az embereknél erre azért vannak jobb módszerek is, mint a méhlepényevés, már csak azért is, mert rengeteg orvos tartja egészségtelennek ezt a folyamatot. Már csak azért is, mert az esetleges fertőzések így az anya szervezetét megtámadhatják.

Az anyai ösztönök és a szülés utáni depresszió viszont nem egy méhlepénytől fog felbukkanni vagy eltűnni. Így érdemes inkább azt ott hagyni, ahova tartozik, mert ha egyszer a testen kívül a helye, akkor az nem véletlenül van úgy.

(Forrás: marmalade.hu;biokalauz.hu | Kép: pixabay.com)