Jump to content

A kihangosított mobiltelefon is ugyanúgy eltereli a figyelmet vezetés közben

2016. 06. 20. 16:25

Hiába sikerült végre elérni, hogy a klasszikus telefonálás helyett használjanak headset-et vagy kihangosítást a vezetők, mert úgy tűnik utóbbi is ugyanúgy elvonja a figyelmet a vezetéstől, sőt!

Az angliai Sussex-i Egyetem kutatói által készített tanulmányról a BBC News számolt be, ami arra keresett választ, hogy kihangosítva mobilozni tényleg kevésbé veszélyes-e, mint amúgy.

A kutatásban 20 férfi és 40 női önkéntest vontak be, akiket autószimulátorokba ültettek.

A résztvevők egy csoportja kihangosító, telefon és minden egyéb elektronikai kütyütől mentesen vezethetett, míg, míg a másik két csoport tagjainak a szimulátortól 90 centiméterre lévő hangosbeszélőből jövő férfihangra kellett figyelnie.

Nem nagy meglepetés talán, hogy azok a résztvevők, akik párbeszédbe elegyedtek a hanggal, majdnem egy másodperccel később reagáltak olyan történésekre, mint hogy egy gyalogos lelépett a járdáról, rossz sávba tévedt autó jött szembe velük, vagy parkoló jármű tűnt fel az útkereszteződésnél.

Egyetlen kérdés képes leblokkolni az agy egy részét

A vizsgálat során az is kiderült, hogy egy teljesen hétköznapi, egyszerű kérdés is például az, hogy "hol hagytad a kék aktát" képes lehet annyira elvonni a sofőr figyelmét, hogy az negyedannyira figyeljen egy adott területre, mint normális esetben. Az agya ugyanis elképzeli a szobát, ahol az aktát hagyta, ahelyett, hogy az előtte lévő veszélyekre koncentrálna.

Más tanulmányok eredményei azt sugallják, hogy a mobiltelefonálás jobban elvonja a vezető figyelmét, mint a rádióhallgatás, vagy az utasokkal folytatott beszélgetés.

Az eredmények fényében a szakemberek olyan törvénymódosítást javasolnak, amely a mobiltelefonok mindenfajta használatát tiltaná a járművezetők számára.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Kép: emirates247.com)