Jump to content

Miért látunk mindenben arcot?

2016. 07. 25. 09:02

Az emberi agy talán a világ egyik legnagyobb csodája, sőt! Számos megfejthetetlennek tűnő kérdésekkel tartja izgalomban az agykutatókat. Például olyanokkal, mint a mostani. Miért látunk mindenbe arcot?

A kérdés megválaszolására különb9ző elméletek alakultak ki, amelyek közül kettő vát elfogadottá a szamkai berkeken belül is. 

Az egyik verzió, ami miatt még az autók elején is arcvonásokat vélünk felfedezni, az evolúciós és pszichológiai hatásokra vezethető vissza. Egyszerűen létszükséglet felismerni az arcot. Egyrészt azért, mert annak felismerésével már közelebb kerülünk az egyén érzelmi állapotához, és gyors konzekvenciát vonhatunk le, hogy a pillanatnyi helyzete veszélyeztet-e minket. Másrészt, az arcészlelés, a kommunikáció, és interakció alapköve. Illetve, magyarázattal szolgál, hogy miért társítunk az arcvonásokkal felruházott tárgynak, tulajdonságot, és hogy az miért vált ki belőlünk érzelmeket.

Egy másik felfogás igazán egyszerű, és logikus szemszögből közelíti meg a dolgot. A születésig vezeti vissza a választ. A magyarázat szerint a csecsemők látása egészen négy hónapos korukig maximum 10-15 cm-es hatósugarú, ami azt jelenti, hogy csak azokat a dolgokat látják, amelyek szinte az orruk előtt van. Mivel nagyjából az első hónapokban semmi más nem kerül a látószögükbe, mint arcok, és azok tökéletes felismerése, így ezzel magyarázzák azt, hogy mindenben arcot vizualizálunk.

Érdemes alaposan szemügyre venni, a képet a jobb felső sarokban, amely Giuseppe Arcimboldo műve. A remek érzékkel elrendezett leveszöldségek egy arcot adnak ki. 

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Forrás: biokalauz.hu | Kép: strangescience.net)