Jump to content

Árulkodnak az álmok, méghozzá nem is akármikről!

2017. 09. 01. 17:45

Túl az álomfejtés határain, az álmaink tényleg komoly üzeneteket hordoznak, méghozzá önönmagunkról. Az álmok és az aktuális élethelyzet között kapcsolat van, amelyekre olykor az édes álom hozza el a megoldást.

A tévhittel ellentétben még akkor is álmodunk, ha az ébredést követően semmire sem emlékszünk. Az agy ugyanis másként nem képes működni. Egy 3 évvel ezelőtti kutatás során az alanyokat a REM (azaz az álmok szakasza) fázis elérése előtt egy héten át felébresztették, de csak annyira, hogy az azt megelőző szakaszban maradjanak, tényleges megébredés nélkül. A kutatás végére az önkéntesek koncentrációs készsége csökkent, memóriájuk romlott és emlékképeik is összefolytak, mert az agy nem tudott szelektálni a napi ingerek között. Ugyanis az álmok pontosan arra szükségeltetnek: a napi történések feldolgozására.

A leggyakoribb álomképek a tudomány szemüvegén át

Vannak tipikus helyzetek, amelyeket minden ember legalább egyszer átért a pihenés során. Ilyen a zuhanás, a repülés, az üldözés, a rettegés, a halál, a katasztrófák, a bénulás. Ez utóbbiakhoz az ezotéria is társít jelentéstartalmat, ám a tudomány emberei újra értelmezték ezeket, ugyanis nem mindegy, hogy bizonyos álomképek épp milyen életszakaszban és élethelyzetben bukkannak fel.

Zuhanás és repülés

A zuhanás az agyi, fizikai és szellemi túlterheltség tipikus jele, ami egyben arra utal, hogy kezdjük elveszíteni a kontrollt a feladatok és a mindennapi történések felett. Ilyenkor muszáj lazítani a gyeplőn, vagy hamar a stresszel, szorongással és idegeskedéssel tarkított spirál közepén találhatjuk magunkat.

Ezzel szemben a repülés a felszabadultságot, a dolgot megfelelő irányú haladását jelzik. Általában nagy döntések meghozatala után jelentkezik, feltéve akkor, hogy jól döntöttünk.

Halál, halálfélelem, gyilkosság

Minden esetben akkor jelenik meg, ha egy életszakasznak, élethelyzetnek a végére pontot kell tenni. Általában hosszasan elhúzódó döntések közben álmodik az ember gyakorta halállal. A gyilkosság gyakran egy álomképben jelenik meg a halállal, mert az az elnyomást, érzések és frusztrációk elfojtását jelenti.

Katasztrófa

A katasztrófa típusát érdemes áttanulmányozni az ébredést követően, ugyanis a katasztrófa megjelenése a félelem testet öltése. A katasztrófa a jövőről való rettegést jelenti, aminek típusa utal arra, amitől tartunk. Az árvíz például a túl sok terhet és az azoktól való „megfulladást” szimbolizálja.

Bénulás

Bizonytalanság, döntésképtelenség, kételyek. Ha álmunkban moccanni sem tudunk, akkor valószínűleg ébren sem más a helyzet, már ami az adott életszakaszt illeti. Az agy pedig így jelez, hogy már ideje lenne valamerre lépni.

Üldözés, rettegés

Az üldözés és a rettegés a szokásos jelentéstartalomtól eltérően a tudományos álláspont szerint azt jelenti, hogy bizonyos helyzeteket igyekszünk elkerülni. Ha ember elől menekülünk, akkor az intimitást, szeretet, ha pedig állat elől, akkor a problémás szituációkból farolnánk ki a való életben.

(Forrás: biokalauz.hu | Kép: pixabay.com)