Jump to content

Végre égre és útra kész a repülő autó!

2017. 04. 22. 17:05

Már csak ezernél alig többet kell aludni, hogy megvehessük álmaink autóját, amivel akár a földtől is elrugaszkodhatunk - nem, ez nem egy hirdetés szövege, hanem a valóság, miután az AeroMobil nevű szlovák cég bejelentette: 2020-tól bárkinek lehet összehajtható szárnyú repülő autója.

 

Igaz, a bárkinek kitétel azért nem teljesen igaz, mert mintegy 300 millió forint kelleni fog a teljes boldogsághoz…Korábban már írtunk róla, de akkor még csak a tesztfolyamatok zajlottak. Most viszont kész a csoda! 

Az AeroMobil csütörtökön leplezte le az általa építette repülő autót, aminek a könnyűszerkezetes szárnyait összecsukhatóak , és amelyet egy igazi propellert forgató hibrid motor hajt – írta az ABC amerikai televízió honlapja.

A hír szerint már idén lehetséges lesz az előrendelés, de ehhez viszont szükséges lesz, hogy a borsos árnak megfelelő egyesek és nullák rendelkezésre álljanak a bankszámlám: az egyes járművek ára ugyanis felszereltségtől függően 1,2 és 1,5 millió euró között várható.

Az ürömben öröm, hogy nem kell pilótajogosítvány ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjünk, így egy sima “B” jogosítvánnyal is elviheti a családját egy Balaton-körre a szerencsés repülőautó-tulajdonos.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!

(Forrás: biokalauz.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)