Úgy tűnik, hogy a 2018-as év egy még kalandosabb vegetáriánus és vegán konyha évének számít, míg a hiper-helyi főzés egyre nagyobb teret hódít. De vajon mit takarnak a divatos kifejezések,
Az Európai Uniónak kezdeményeznie kell a kozmetikai célú állatkísérletek globális tilalmát - hangsúlyozták állásfoglalásukban az Európai Parlament (EP) képviselői.
A kora nyári napsütésben élvezzük a napfürdőzést, és sokszor minden óvintézkedés nélkül „kint felejtjük” magunkat a napon. Ennek azonban komoly ára is lehet. Figyeljünk oda, hogy ne az életünk legyen
A hideg téli napok után alig vártuk, hogy a tavaszi napsugarak megsimogassák bőrünket. Azonban már ilyenkor is nagyon fontos, hogy elővigyázatosak legyünk: a sugaraknak nemcsak jótékony hatásuk lehet.
Az egyik leggyakrabban előforduló személyiségzavar a művészvilág ikonikus alakjait sem kímélte. Csöndben megbúvó, viták százait kirobbantó pszichózis, ami bárkiben elrejtőzik. Hiszen sokszor, csak a „rossz” személyiségre kenjük.
Az anya-gyermek kapcsolat az emberi együttélés egyik legkülönlegesebb és legszínesebb jelensége. Májusban a kapcsolat mindkét szereplőjét ünnepeljük. Se anyának, se gyereknek lenni nem könnyű. Számos kihívás, feladat, mélység és magasság