Jump to content

A méhek biodiverzitása növeli a feketeáfonya terméshozamát

2014. 05. 14. 10:40

Minél több fajta méh keresi fel a feketeáfonya-bokrokat, a növények annál több magvú és nagyobb szemű gyümölcsöket teremnek, és így hektáronként a gazdák is nagyobb össztömegű terményt takaríthatnak be – állapítja meg egy amerikai tanulmány. Észak-Karolinában a kutatók figyelme ezúttal azért fordult a feketeáfonya felé, mert esetében gazdaságilag fontos, mostanra már tudományosan jól feltérképezett és nem utolsó sorban rovarok által beporzott növényről beszélhetünk.

Dr. Hannah Burrack, az Észak-Karolinai Állami Egyetem entomológus docense szerint azt akarták felmérni, milyen funkcionális szerepe van a beporzók között a biodiverzitásnak. A vizsgálatot összegző tanulmány társszerzője szerint kutatásuk eredményei a termények beporzásában részt vevő méhfajok nagymértékű biológiai sokfélesége számszerűsíthető előnyökkel jár.

A feketeáfonya-földeken a szakemberek a méhfajok öt, jól elkülöníthető csoportját azonosították: a mézelő méheket, a poszméheket, a délkeleti feketeáfonya-méheket (őshonos, amerikai faj), az erdei méheket, valamint egy funkcionálisan hasonló fajokból álló, kis csoportot, amelyet ők „kicsi, őshonos méhek”-nek neveztek el.

A kutatók megállapították, a méheknek komoly hasznuk van, hiszen minden egyes plusz faj megjelenésével a gazdálkodók hektáronként 311 dollár értékű hozamemelkedéssel számolhattak. A pontos érthetőség kedvéért a növekmény a második faj bekapcsolódásával hektáronként 311, a harmadikéval pedig hektáronként 622 dollár volt. Burrack számtásai szerint észak-karolinai feketeáfonya-termést tekintve fajonként évente 1,42 millió dollár értékű, plusz terméshozam keletkezik.

Néhány kutatás azt állítja, hogy a feketeáfonya-földek melletti, őshonos virágos növények idővel a natív méhpopulációk számát is megemelhetik, a szakemberek azonban most azt vizsgálják, hogy terménygazdálkodással hogyan segíthető elő a termesztés helyén a méhek biodiverzitása.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/elelmiszer.hu