Jump to content

Az egészség, több mint érték

2014. 06. 17. 15:23

A helyes táplálkozásról, az élelmiszerek minőségéről is szó volt az Egészség Érték konferencián. Az Egészséges Táplálkozásért Egyesület a csaknem 20 szakmai előadás mellett bioélelmiszer bemutatóval és kóstolóval is várta az egészségügyi szakembereket a megyei kórházba. Az ételek és italok megfelelő arányú és változatos fogyasztásával minimálisra csökkenthető a betegségek kockázata. Csiba Gábor a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa ezért is javasolta, hogy vezessék be a hamburgeradót.

2011-ben az Országgyűlés elfogadta a túl sós, cukros, zsíros, alkoholos ételek többletadóját. A szakember elmondta, aki ezeket az ételeket italokat termékeket fogyasztja az fizesse meg előre a gyógyítása költségeit, vagy ha az áremelkedés miatt, - amit most már népegészségügyi termékdíjnak használnak hivatalosan - valaki leszokik ezen termékekről, akkor pedig egészségesebb lesz.

Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere szerint, fontos a város lakosságának egészségmegőrzése, a másik ok, pedig ami miatt elment a rendezvényre, hogy az Egészséges Táplálkozásért Egyesület alelnöke a Belga Királyság Nagykövetségének attaséjával találkozhasson, és a két ország közötti lehetséges gazdaságfejlesztésekről is megbeszélést folytassanak.

A rendezvény célja elsősorban a hazai természetes élelmiszerek népszerűsítése volt és az hogy minél szélesebb körben alkalmazhassák az egészségügyi intézményekben és a közétkeztetésben.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/minap.hu