Jump to content

Minden a tigrisfűről

2014. 10. 17. 12:30

Hallott már a Tigrisfűről? Ezt a csodaszert, főleg visszeres és egyéb ér panaszokra, lábfájásra, sőt az agyi keringést fokozására is használják. A felsoroltak mellett, még számos pozitív élettani hatása van, és a legjobb benne, hogy természetes eredetű!

A Tigrisfű, azaz más néven az Ázsiai Gázoló, kishazánkban nagyon sokáig nem volt kapható, és a mostani tapasztalatok is sajnos azt mutatják, hogy nagyon nehéz beszerezni, pedig valóban hasznos.
A bevezetőben említett hatások mellett, az erek az erek regenerálódásában, valamint az idegsejtek közötti ingerület átvitelt biztosító neurotranszmitterek termelésében is segít.

A Tigrisfű áldásos hatásait először Indiában fedezték fel, és onnan terjed szét a világban. A gyógynövényt ma is előszeretettel alkalmazzák a hagyományos, természetes eredetű gyógyászatot előnyben részesítő orvosok.

Főbb előnyei közé tartozik, hogy a kötőszövetre gyakorolt hatásának köszönhetően számos bőrbetegség megelőzésében segít. Csökkenti a hegesedést, serkenti az égési sérülések gyógyulását. Az ázsiai gázló a pikkelysömör és ekcéma ellen is hatékony. Az agyi területet érintő kutatások arra jutottak, hogy agyműködést serkentő hatása van. Használják a depresszió és a magas láz gyógyítására

Sok úgy tartják, hogy a növény elsődleges hatása hosszú életet és a friss memória titka.