Jump to content

A szakembereket nem lepte meg a WHO jelentése

2015. 10. 30. 12:30

A táplálkozástudományi szakember hangsúlyozta, az egészséges étrend alapjai a teljes kiőrlésű gabonafélék, a zöldségek, a gyümölcsök, a tej, a tejtermékek kellenek, hogy legyenek, a húsok és húskészítmények ebbe nem tartoznak bele

A WHO rákkutató intézetének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és "valószínűleg" a vörös húsé is.

Martos Éva főigazgató-helyettes a jelentés kapcsán az MTI érdeklődésére kedden elmondta, régóta tudható, hogy a különböző füstölt termékek, a kolbász, szalonna fogyasztása kockázatot jelent egyes daganatos betegségek szempontjából.

Kiemelte, a húsféleségek közül a vörös hús is belefér az étrendbe, de nem ez az elsősorban ajánlott termék.

A táplálkozástudományi szakember hangsúlyozta, az egészséges étrend alapjai a teljes kiőrlésű gabonafélék, a zöldségek, a gyümölcsök, a tej, a tejtermékek kellenek, hogy legyenek, a húsok és húskészítmények ebbe nem tartoznak bele.

Martos Éva felhívta a figyelmet arra is, hogy a közétkeztetési rendeletben megfogalmazottak szerint sem kötelező húst vagy húskészítményt adni, és a bő zsírban sütést is korlátozza a rendelet.

Az élelmiszerekbe a feldolgozás során adalékanyagok kerülnek vagy azok kémiai, fizikai eljáráson esnek át, így például a pácolt húsok esetében a nitrites pácsó, a füstölt húsok esetében pedig a füstaroma nem egészséges - magyarázta.

A WHO megállapításai nem új keletűek a táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek előtt, de nem arról van szó, hogy a szóban forgó készítményeket nem lehet elfogyasztani, viszont ne ezek képezzék az étrend alapját - emelte ki Martos Éva.

A szakember szerint a jelentés nem azt mondja, hogy ne együnk húst, feldolgozott húskészítményt, de a mértékletesség mindenképpen ajánlott.

"Szó nincs arról, hogy vegetáriánus étrendre kellene áttérni, vagy a gyereknek nem adható hús, de az egészséges táplálkozás során elsősorban a baromfihúsokat és halat ajánlott fogyasztani. Ebbe beletartozik a vörös húsok fogyasztása, de ne ez legyen az étrend alapja" - fogalmazott, hozzátéve, kétségkívül riasztó lehet, hogy egy megalapozott tudományos vizsgálatot egy nagy presztízsű intézmény nyilvánosságra hoz.

A szakember utalt arra, hogy a daganatos betegek táplálkozási ajánlása szerint például a felvágottakat ki kell hagyni az étrendből.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Kép: szelesmuhely.com Forrás: biokalauz.hu/MTI)