Jump to content

A mikroalgák hatásai az emberi szervezetre

2017. 08. 10. 09:05

A mikroalgák étrend-kiegészítőként kerülnek forgalomba, így gyógyhatás nem tulajdonítható alkalmazásuknak. De mégis hatnak ránk.

Állatkísérletek és néhány embereken elvégzett vizsgálat azonban arra utal, hogy vegyületeik izolált vagy módosított formában a jövőben talán gyógyszerként is alkalmazásra kerülhetnek. A mikroalgákat gyakran alkalmazták a világ különböző tájain különböző eredetű anémia, azaz vérszegénység kezelésére.

A vérszegénységre gyakorolt hatás a hemopoézis azaz vérképzés fokozásán és a vasbevitel növelésén alapult, ugyanis a Spirulina vastartalma aránylag jól hasznosul, ahhoz képest, hogy növényi forrásról van szó.

Állatokon végzett kísérletekben ezen túlmenően is vérképzést fokozó és immunrendszer erősítő (helyesebben stimuláló) hatás volt megfigyelhető, ami a kutatók szerint elméletileg kedvezően hathat kemoterápiás kezelésekkel egyidejűleg is - a Spirulina ugyanis fokozza a csontvelői vérképzésben résztvevő sejtek osztódását (proliferációját) és érését (differenciációját). Ez a kutatók véleménye szerint javíthatja a - például rákellenes gyógyszerek következtében - legyengült immunrendszer működését. A természetes ölősejtek aktivitása is fokozódhat fogyasztásakor, ami elméletileg szintén védő hatású lehet.

A Spirulina a kékes színét a fikocianin színanyagnak köszönheti. A fikocianin mind daganatellenes, mind antioxidáns, mind ártalmas anyagok toxicitását csökkentő, immunerősítő, vérképzést fokozó mind antivirális hatással rendelkezik.

A fehérvérsejt termelés fokozásában a cfikocián és a Spirulina poliszacharidjai egyaránt szerepet játszhatnak. A jövőben elképzelhető, hogy a Spirulinából kivont vegyületek vagy ezek módosított formája felhasználható a tumorellenes terápiák során.

A daganatos betegek természetesen minden apró lehetőséget megragadnának túlélési esélyeik növelésére. Fontos azonban tudni, hogy jelenleg a mikroalgák rákos megbetegedések megelőzésre illetve már kialakult probléma kezelésére nem alkalmazhatóak, bár folyamatos felügyelet mellett a kezelőorvos engedélyezheti fogyasztásukat.

Az időskori makuladegeneráció (AMD) és a szürkehályog emberek millióinak életét keseríti meg. Vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a zeaxantin és a lutein befolyásolhatják az AMD és a szürkehályog kialakulásának kockázatát, illetve ezen betegségek előrehaladását. Hozzájárulhat lutein és zeaxantin bevitelünkhöz a Spirulina fogyasztása is, ami akár szemünk egészségének védelmében is segíthet, ám erről ma még nem lehet határozott kijelentéseket tenni (a vizsgálatok eredményei a zeaxantin és a lutein esetében ellentmondásosak).

(Forrás: biokalauz.hu;mdosz.hu | Kép: pixabay.com)