Jump to content

Újabb koncessziós pályázat geotermikus energia kitermelésre

2014. 06. 20. 12:30

A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívást tett közzé geotermikus energia fokozottabb hasznosítására Battonya területén. A tájékoztatás szerint a pályázati eljárásban bármely belföldi vagy külföldi természetes személy, valamint a nemzeti vagyonról szóló törvény által meghatározott szervezet részt vehet. A jogi, pénzügyi, műszaki és egyéb feltételeket és információkat tartalmazó pályázati kiírások az azonosító lap kitöltése mellett nettó százezer forint vételár befizetésével vásárolhatók meg. A dokumentációk a pályázat benyújtási határidejét megelőző napig, munkanapokon 8-14 óráig vehetők át a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) ügyfélszolgálati irodájában.

Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be. A magyar nyelvű pályázatokat a kiírásban meghatározott módon, személyesen lehet benyújtani 10-12 óra között az MBFH ügyfélszolgálati irodájában szeptember 16-án. A koncessziós szerződések megkötésére az eredményhirdetéstől számítva 60 nap áll rendelkezésre, a határidőt a nemzeti fejlesztési miniszter egy alkalommal, legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja.

Az eredményes koncessziós pályázat benyújtásához a pályázat részvételi díja nettó egymillió-ötszázezer forint, a pályázati biztosíték összege nettó tizenötmillió forint. A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követő 90 napon belül megtörténik.

A geotermikus koncesszió időtartama a szerződés hatályba lépésétől számított 35 év, amely egy alkalommal, pályázat kiírása nélkül, a koncesszió eredeti időtartamának legfeljebb a felével meghosszabbítható. A pályázati felhívások elérhetőek a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal honlapján, és a kormányzati portálon.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu