Jump to content

Jáde köves masszázs

2014. 11. 20. 16:00

Az előzőekben arról olvashattak,hogy miért érdemes masszíroztatni, most pedig különféle masszázsok kerülnek bemutatásra, hogy kedvére tudjon válogatni! Ismerje meg a keleti kultúra egyik gyöngyszemét, a jáde köves masszázst.

A keleti filozófiával átitatott dolgokra általában az jellemző, hogy elsősorban a lelki illetve spirituális feltöltődésre és megtisztulásra irányulnak. Ez esetben is hasonló a masszázs lényege, ám nem csak a lelki, hanem a fiziológiai test is felfrissül általa.
Ezt a fajta masszázst több szempontból körbe lehet járni. A keleti filozófia a jádét magát, a tisztaság, nyugalom, a lelki béke és a bölcsesség jelképeként tartja számon. Ebből fakadóan, azok, akik szakértői a jáde köves masszázsnak úgy tartják, hogy a kövekben lakozó energia, illetve azok tulajdonságai, beleáramlanak a testbe, kiváltva ezzel számos pozitív, energetizáló hatást.

No de nem csak mentális és spirituális, hanem fizikai hatása is van. A jade erős gyógyhatással van a vízháztartásra, ebből kifolyóan optimalizálja a hólyag és a vese működését, ezen felül pedig kiegyenlíti a sav-bázis egyensúlyt. Mivel befolyásolja a vízháztartást, beindítja a méregtelenítés folyamatát is, ami nem csak a szervezet megtisztulásának szempontjából hasznos, hanem azok számára is, akik esetleg fogyókúráznak, mert segítségével, többet lehet fogyni. Nagyon jó hatással van a vérkeringésre, így azok számára is ajánlott, akiknek olykor ingadozó.

A masszázs átmelegített – nem forró – kövekkel történik, amelyek a gerinc vonalán haladnak végig. A kövek óvatos nyomkodása, serkentőleg hat a szervezetre. A jáde masszázs ötvözve az akupunktúrát és a klasszikus masszázst hatásos kombinációt nyújt, hiszen a jáde kövek egy-egy olyan ponton nyugszanak, melyek egy adott szervvel állnak összeköttetésben, miközben azok folyton stimulálva vannak a nyomkodás által.
Ez a fajta masszázs nagyon hasznos azok számára, akik nem csak testi, de teljes mentális feltöltődést is szeretnének.


(A kép forrása: http://global.hoshinoresort.com/)