Jump to content

Már gyerekkorban érdemes a szívinfarktus megelőzését elkezdeni

2017. 11. 12. 17:20

A túlsúlyos gyerekkor egyenes út a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához, akár már egész fiatalon is. A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) szerint nem lehet elég korán kezdeni a prevenciót.

 

Erre hívja fel a figyelmet a Társaság a Szívünk Napjára meghirdetett ,,Fuss az iskoládért!” programjával, amelyen az érdeklődők, kicsik és nagyok aktív részvételükkel támogathatják iskolájukat, hogy a fiatalok minél többet mozoghassanak. Iskolák pályázatait is várják, amelyek a rendezvényen összegyűjtött adományból sporteszközöket vásárolhatnak, így mind több lehetőséget adva a gyerekek mozgásához.

Egyre több a túlsúlyos gyermek itthon is

Hazánkban minden ötödik gyerek túlsúlyos, ideje jó részét a számítógép, vagy a tv előtt tölti, a reklámok hatására pedig a csokik, chipsek, cukros üdítők bűvkörében él. Az elmúlt 20 évben gyakorlatilag megháromszorozódott az elhízott gyerekek száma, amely továbbra is rohamosan nő. Két és félszer annyi, úgynevezett snacket esznek a gyerekek, de a leginkább problémát jelentő termékek az édességek, a cukrozott üdítőitalok, a magas zsír- és sótartalmú rágcsálnivalók, az édesített gabonapelyhek, valamint a gyorséttermi ételek fogyasztása. Ma már bizonyított: ezek reklámjainak özöne közvetlenül felelős az elhízásért, mert ártalmasan befolyásolja a gyermekek még kialakulóban lévő táplálkozási szokásait. Ma már minden második gyereknek van saját tv-je és naponta átlagosan 2-3 órát töltenek a képernyő előtt. Szomorú statisztikai adat, hogy az elhízott gyerekek szüleinek a fele nem is észleli és gondolja, hogy gyermekének a súlyával probléma lenne. Pedig az elhízás a szív- és érrendszeri megbetegedések előszobája, amelynek nemcsak kockázata jelentős, de sokkal korábban ki is alakulhat a baj. A fiatalok akár már a 30-as éveikben is számolhatnak krónikus betegségekkel, de agyvérzéssel, vagy infarktussal is. A Magyar Kardiológusok Társasága éppen ezért irányítja most a társadalom figyelmét a gyerekekre. A Szívünk Napja alkalmából meghirdetett ,,Fuss az iskoládért!” program a mozgásra ösztönöz.

Mozogjunk szívünk védelmében

,,A napi mozgás és a megfelelő diéta alapvető a szív védelméhez. De a mozgás hozza magával az egészséges életmód egyéb velejáróit is, hiszen ha kevesebbet ülünk egy helyben, akkor kevesebb időnk lesz arra is, hogy akár unalomból nassoljunk”—mondja dr. Becker Dávid, a MKT főtitkára, aki szerint most a gyerekeken a ,,világ szeme”, mert a megelőzést, az egészségtudatosságot nem lehet elég korán elkezdeni. ,,Ha egy gyerek már úgy nő fel, hogy az egészséges számára a megszokott, az hogy mozog, nem cukros üdítőket, sós chipseket, vagy gyorséttermi ételeket eszik, akkor később már nem lesz szükség, hogy erre külön figyelnie kelljen. Másrészt viszont tény az is, hogy egy túlsúlyos gyerek nagy eséllyel válik túlsúlyos felnőtté, ráadásul sokkal korábban ki is alakulhatnak a szív- és érrendszeri betegséget hordozó társbetegségek, illetve maga az infarktus, vagy a stroke. A sport, a mozgás jelentőségét nem szükséges külön hangsúlyozni, hisz ezzel valószínűleg minden szülő tisztában van. Amit nagyon nehéz megtenni: a példamutatás, a saját életmód megreformálása. Ha nincs jó példa a gyerek előtt, aligha él majd aktív életet”—folytatja a kardiológus, aki szerint a Társaság szeptember 24-én ezért vár, hív mindenkit a Millenáris Parkba, az erre a napra meghirdetett közös futásra. A „Fuss az iskoládért!” akció az egyetlen, ahol a részvétel élménye mellett még saját iskolájukért is versenybe szállhatnak a résztvevők.

 

(Forrás: biokalauz.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)