Jump to content

Erre figyelj, ha tinid kondizni jár!

2016. 02. 14. 09:11

Egyre több tini választja az hirtelen divatba jött edzőtermeket a hagyományos csapatsportok helyett, ami nem feltétlenül gond, de arra azonban figyelni kell, hogy a súlyzók emelgetésekor mindig legyen a közelben szakember, aki ellenőrzi, helyes-e a mozdulat. Ha pedig még növésben van a gyerek, nem szabad a saját testsúlyánál nagyobb súllyal dolgoznia. A szülőnek ebben is nagy a felelőssége, és persze az sem árt, ha mozgás terén is példát mutat.

A testépítés nagyon divatos manapság, kigyúrt testek „villognak mindenfelől a gyerekekre”. A növekedésben lévők esetében azonban figyelni kell arra, nehogy túlterheljék a testüket. Ha ez megtörténik, akkor az a növekedési zónára hátrányosan hat.

Ahhoz, hogy a gyerek elérhesse azt a testmagasságot, amely a genetikai programjában benne van, biztosítani kell, hogy ne terhelhesse túl a mozgásszerv-rendszerét. Ezt csak akkor lehet megtenni, ha a testsúlyánál nem emel nagyobb súlyt, és mindig ellenőrzi szakember, hogy helyesen hajtja-e végre a mozdulatokat – hívta fel a figyelmet dr. Darabosné Tim Irma, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának mestertanára a Kossuth rádió Közelről című műsorában.

Nem csak testépítéssel lehet egyébként formás testre szert tenni. Sok lehetőség áll rendelkezésre, például a labdajátékoktól és a különféle táncoktól is lehet arányos izmokat növeszteni, és ezek a sportok a gyerekek számára mindent megadnak: állóképességet, koordinációfejlesztést, szép testtartást és nagyon sok örömöt a mozgásban.

Nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is szükségük van a rendszeres mozgásra, és arra, hogy értékeljék is azt a helyén. Hetente legalább egyszer, de inkább kétszer-háromszor ajánlott mozogni, ki kell mozdulni otthonról, emberek között kell lenni, ami a testi és a lelki egyensúly megteremtésére is pozitívan hat – emelte ki dr. Darabosné Tim Irma.


További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Kép: timewellness.files.wordpress.com Forrás: biokalauz.hu/hirado.hu)