Jump to content

Dohányozni a munkahelyen? 2 dolog miatt nem éri meg!

2018. 05. 22. 09:05

A kaliforniai Stanford Egyetem orvosi karának friss tanulmánya arra enged következtetni, hogy a sikeres felvétel idejét növeli, hogy az illető hódol-e a káros szenvedélynek.

A dohányzók nehezebben kapnak munkát, mint a nem dohányzók, és sokkal tovább maradnak munkanélküliek is, ráadásként kevesebbet is kersnek- olvasható a JAMA Internal Medicine orvosi szaklap friss számában.

A látszólag teljesen két külön dolog kapcsolatának vizsgálatára a kutatók 131 munkanélküli és munkát kereső dohányost kérdeztek meg. A kutatásba bevontak 120 olyan munkanélkülit is, akik nem dohányoztak. A résztvevőket úgy választották ki, hogy sokféle réteget képviseljenek, tehát ne torzíthassa az eredményeket például az iskolai végzettség.

Az eredmény számokban

A közreműködőket a kutatás elején, hat hónappal, majd egy évvel később is kikérdezték. Egy évvel a tanulmány kezdete után a dohányosoknak csak huszonhét százaléka, míg a nem dohányzók ötvenhat százaléka talált munkát. Azok a cigarettázók, akik találtak munkát, átlagosan óránként öt dollárral kerestek kevesebbet, mint a füstmentes dolgozók.

A kapcsolat a dohányzás és a munkanélküliség között kimutathatóvá vált, de a miértre a kérdés nem egyértelmű. Az ok-okozati összefüggésre, még nincs egyöntetű válasz.

 

(Forrás: biokalauz.co.hu | Kép: pixabay.com)