Jump to content

A túlsúlyos kisgyerek elhízott felnőtt lesz?

2017. 11. 27. 17:10

Magyarország jó példa a gyermekkori elhízás ellen tett intézkedések bevezetésére, de tény, hogy gyerekeink még mindig túlsúlyosak.

 

Az európai országokban az elkövetkezendő időszakban növekedni fog az elhízás mértéke és ez alól csak kevés ország kivétel – mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.

Ledia Lazeri szerint átfogó intézkedésekre van szükség a probléma leküzdésére, és örömmel tapasztalja, hogy Magyarország sokat tett a gyermekkori elhízás megelőzése érdekében.
A WHO adatai szerint a 6-9 év közötti gyermekek közül minden harmadik elhízott vagy túlsúlyos. A 11 éves fiúk 11-33 százaléka elhízott, a lányoknál ez az arány 9-22 százalék.
A magyarországi irodavezető arról is beszélt, hogy a WHO gyermekkori elhízás elleni bizottsága “radikális cselekvésre” szólította fel a tagállamokat, és arra biztatja az országokat, hogy olyan környezetet alakítsanak ki, ahol csökkenthető vagy megelőzhető az elhízás.

Ledia Lazeri elismerően szólt az elhízás megelőzésére tett eddigi magyarországi intézkedésekről, ide sorolva például a mindennapi testnevelés bevezetését, a cukor, só, zsír visszaszorítását az iskolai étkezésből vagy a népegészségügyi termékadó (csipszadó) bevezetését.
Kiemelte, hatékony eszközök kellenek az elhízást visszaszorítására, és Magyarországon számos jó és hatékony példa van erre vonatkozóan. Ledia Lazeri egyúttal örömét fejezte ki, hogy 2018 a család éve lesz Magyarországon, ami szintén jó lehetőség arra, hogy a gyermekkori elhízás problémájával is foglalkozzanak.

A WHO magyarországi irodavezetője elmondta, a világszervezet tízéves táplálkozási akcióterve az, hogy 2025-re 25 százalékkal csökkentsék a nem fertőző betegségek arányát és az elhízás mértékét.

Az életmódon kell és lehet változtatni

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, az elhízás visszaszorítása nem csak az egészségügyi ellátórendszer feladata, mindenkinek van benne szerepe.

Az államtitkár úgy fogalmazott, ahhoz, hogy lehessen javítani a helyzeten, elsősorban az emberek életmódjában kell változást elérni. Ha a jelenlegi trendeken nem tudunk változtatni, akkor néhány éven belül kétmillió ember fog valamilyen krónikus betegséggel küzdeni, és ez nagy kihívást fog jelenteni már az egészségügyi rendszernek – mondta.
Kiemelte, az elmúlt hat-hét évben a magyar kormány számos intézkedést vezetett be azért, hogy az emberek egészségesebben éljenek. Ide sorolta a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását, az általános iskolákban a mindennapos testnevelés bevezetését, az egyes élelmiszerek transzzsírsav-tartalmának csökkentését, az iskolatej-programot vagy az iskolai büfékínálat megváltoztatására irányuló intézkedéseket és a menzareformot.

Ónodi-Szűcs Zoltán kitért arra, hogy a fent említett intézkedésekben konszenzus kell legyen a magyar politikai pártok között, és mégis korábban ezekben a témákban “mások számára fontosabb volt a rövid távú politikai érdek, mint ezen programok támogatása”. Fontos lenne, ha ezekben az ügyekben az ellenzék is megtalálná a helyét, de nem a kormánnyal szemben, hanem a lakosság mellett – fogalmazott az államtitkár.

Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben tett erőfeszítések és a WHO magyarországi irodájával közös együttműködések példaértékű eredményeket hoztak.

Örvendetesnek nevezte, hogy az adatok szerint a gyerekkori elhízásban ha javulás nem is, de egyfajta stagnálás figyelhető meg.
Mint mondta, valóban sok és kreatív kezdeményezés van Magyarországon, ami az elhízás elleni küzdelemben segít, ezek közül kiemelte a két kistérségben – Dunaharasztiban, Szerencsen – zajló pilot programot, ahol dietetikusok segítségével az iskolákban és a családoknál folynak figyelemfelhívó, konzultációs programok a témában. Ezeknek köszönhetően a mérések alapján hét százalékkal sikerült csökkenteni a programban résztvevő gyermekek súlyát – emelte ki Pozsgay Csilla.
A főigazgató közölte, Magyarország elkötelezett abban, hogy az embereknek megteremtse az egészséges életmód lehetőségét és felhívja mindenki figyelmét, hogy ő maga is sokat tehet egészsége megőrzése érdekében.

(Forrás: biokalauz.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)