Jump to content

Továbbra is tartják, az alga lehet a jövő üzemanyaga

2014. 04. 07. 11:36

Ha biodízel, akkor a legtöbb embernek a repce- vagy az importált pálmaolajra gondol. Pedig már a világ számos országában előrehaladott kísérleteket folytatnak bioüzemanyag előállítására – algából. Az ominózus vízi növények elsősorban azért keltették fel a kutatók, illetve a gazdasági szakemberek figyelmét, mivel belőlük, egységnyi területen tizenhatszor annyi olaj állítható elő, mint más növényi eredetű bioüzemanyag féleség esetében. Az algáknak ugyanis az a tulajdonsága, hogy nem szükséges hozzájuk értékes mezőgazdasági terület, mindenféle felületen – köveken, csövekben – képesek megtelepedni. Ráadásul a testük nagyjából ötven százaléka tartalmaz olajat. Az algák, vagy moszatok, különböző fotoszintézisre képes, nagy vonalakban hasonlónak mondható élőlények gyűjtőneve – nem rendszertani kategória. Az algák többsejtű szerveződése a hínár.

A kísérleteknek köszönhetően Braziliában és Ausztráliában már huzamosabb ideje léteznek ,,algaolaj” előállításával foglalkozó üzemek. Nemrég jutott el az első algából bioüzemanyagot előállító európai termelőhely az olaszországi Modenában arra a szintre, hogy a kereskedelem számára alkalmas algaolaj gyártó üzemet hozzon létre. A beruházó a Teregroup nevű olasz-orosz vállalat, melynek ültetvényén mostanra már végeláthatatlan üvegcsövekben tenyésznek az algák. Az alga tenyésztéséhez egyébként sem kell különösebb technológia, hiszen a napfényen és a széndioxidon kívül csupán minimális tápanyagra van szükségük.

Ennek ellenére nem ment egyik napról a másikra a bioalgaüzem létrehozása. A működtetéshez szükséges kutatásokat és eljárásokat a Teregroup a Modenai Egyetemmel folytatott három éves együttműködés során dolgozta ki. Az együttműködés sikerét jelzi, hogy mára megduplázták az algából előállítható olaj mennyiségét.

Amint arról a tőzsdefórum.hu is beszámolt, a termelési folyamat során a betakarított alga a présüzembe kerül. Itt kisajtolnak belőle például olyan értékes anyagot, mint az Omega-3. Ezt jó áron lehet élelmiszer adalékként értékesíteni, ami azért is fontos, mert segíti a telep működésének gazdaságosságát.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biovonal.hu/tozsdeforum.hu