Jump to content

A Solar Impulse napelemes repülővel kerülné meg a Földet

2014. 04. 16. 10:47

Technológiai szövetséget kötött az ABB és a Solar Impulse. A cél: 2015-ben napenergiával hajtott repülőgéppel körberepülni a Földet. Az ABB bejelentette, hogy támogatni kívánja Bertrand Piccardot és André Borschberget kísérleti projektjükben, amelynek keretén belül 2015-ben napenergiával hajtott repülőgépükkel körberepülik a Földet. Bertrand Piccard, a Solar Impulse ötletgazdája és a vállalkozás elnöke elmondta, álmai között szerepelt, hogy megnyerje az ABB-t technológiai partnerként a Solar Impulse számára. A napelemes repülővel első ízben végrehajtott éjszakai repülés, valamint az Európa, a Földközi-tenger és az Egyesült Államok átrepülésére tett sikeres, rekorddöntőnek számító kísérletek a világ figyelmét már korábban ráirányították Bertrand Piccardra és André Borschbergre, illetve Solar Impulse nevű kísérleti projektjükre, amelynek segítségével bemutatták a tiszta energiatechnológiákban rejlő hatalmas lehetőségeket, valamint hogy a felfedező szellem nem ismer a lehetetlent.

Az ABB sajtóközleményéből kiderül, a Solar Impulse csapata most a legnagyobb technológiai kihívásra készül: kizárólag napenergiával hajtott repülőgépen kívánják megkerülni a Földet. 2014. április 9-én a csapat bemutatta új repülőgépét, amellyel 2015-ben megkísérlik a Föld körberepülését.

Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója elmondta, társulásuk két svájci székhelyű, globális piacvezető vállalat együttműködését hozza létre, amelyeknek lételeme a technológiai és innovációs határok feszegetése egy jobb világ megteremtésének céljával. Hisznek Piccard elképzelésében, és meggyőződésük, hogy az innovatív technológiák elsőként alkalmazásával képesek lesznek szétválasztani a gazdasági növekedés folyamatát az energiafogyasztás és a környezetterhelés fogalmaitól.

Az ABB jelenleg vezető szerepet tölt be az energiahatékonyságra, a fenntartható közlekedésre és a megújuló energiaforrások alkalmazására vonatkozó megoldások fejlesztése területén, és a Solar Impulse projekthez hasonlóan, vállalatuk is folyamatosan feszegeti a technológiailag lehetséges határait.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/ABB