Jump to content

Újabb Mol-kampány a használt sütőolaj-begyűjtésére

2014. 05. 12. 10:19

Kampányt indított a Mol Nyrt. májusban a használt sütőolaj leadásának ösztönzésére. A vállalat közlemény szerint a 2011-ben indult, egész évben tartó begyűjtési kezdeményezést kedvezően fogadta a lakosság, eddig összesen mintegy 250 tonna használt sütőolajat juttattak el a benzinkutakra, amely így nem szennyezi lefolyókat. A leadott zsiradékot a Mol tisztítás és feldolgozás után bioüzemanyag összetevőként használja fel, így újrahasznosított, környezetbarát termék lesz belőle.

A begyűjtésben a társaság 178 kútja vesz részt. A Mol a lakosság környezettudatosságának ösztönzése érdekében egyebek mellett egy nyereményjátékot is indított májusban. A MOL már három éve szervezi a használt sütőolaj gyűjtését, újra hasznosítását, meggyőzendő mindenkit arról, hogy az olaj nem a csatornába, vagy éppen a kukába való. Magyarországon az évente eladott több tízezer tonna étolajnak még a hetedét sem gyűjtik vissza.

Tavalyelőtt országszerte 100 MOL benzinkúton lehetett átadni az összegyűjtött háztartási zsiradékot, és az akkori hatalmas érdeklődés miatt a társaság folyamatosan bővítette az átvevő helyek számát. Ennek köszönhetően tavaly már 170 töltőállomáson várták azokat, akik környezetbarát módon akartak megszabadulni a sütéshez használt olajtól.

Ennek köszönhetően 2013 augusztusában rekord mennyiséget, csaknem 13,5 tonnát adtak le a vásárlók a MOL-kutaknál. A program 2011-es kezdete óta mintegy 188 tonna használt sütőolajat vittek el az emberek a MOL-hoz. A környezet védelmében a Rossi Biofuel komáromi üzemében hasznosítottak újra és állítottak elő belőle bioüzemanyagot.

A tavalyi kampány „Köszi az olajat, jövünk egy bulival!” címen, augusztus 12. és szeptember 1. között zajlott. A résztvevők a használt sütőolajért a MOL begyűjtőpontokon kupont kaptak.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/MTI