Jump to content

A skóciai temető, ahova reszket belépni, aki élő

2014. 11. 25. 12:30

A XII. században épült sírkert a paranormális szakértők szerint, a világon az egyik legjobban szellem-aktívabb. A rokonok is félve lépik át a vaskapukat.

A temető igen népes a sírhelyek számát tekintve, ugyanis a mellette üzemelő kórház és börtön halottait is oda temették. Mára már a két épület romokban áll, senki sem használja.

A 2010-es évekig a skóciai temetőről 500 bejelentés érkezett, melyek szerint erőszakos és agresszív szellemek tevékenykednek. Nem csak emberi, hanem állati volt létformákról is érkeztek beszámolók. A rekordmennyiségű szellem mindegyike azonban ártatlan, egyet leszámítva.

Két megnevezett –valószínűleg a leggyakrabban látott – szellem történetét emelik ki mindig. Az egyik egy idős férfi a másik egy terrier Bobby. Az utóbbi egy nagyon hűséges négylábú, aki minden nap meglátogatta – és virrasztott mellette- gazdája sírját, egészen saját haláláig. A kutya hamvait a temetőben szórták szét, és hűségének emlékére minden nap 1-órakkor megkondulnak a csengők.
A másik kísértet, már nem jó híréről ismert. Állítólagosan a férfi több ember haláláért is felelős, és ő az, aki rendszeresen bántalmazz a temetőbe látogatókat, javarészt a nőket. A hatóságok komolyan vették a bejelentéseket, és a zúzódásokról érkező feljegyzéseket, és lezárták az erőszakosnak titulált szellem sírja körüli terepet. Csak engedéllyel lehet megközelíteni azt.


(A kép forrása: http://www.themerrymonk.com/)