Jump to content

„Angyalhaj” Portugália fölött

2014. 12. 06. 19:00

Egyenes, fehér, vékony beazonosíthatatlan anyag hullott Portugáliában az égből pár nappal ezelőtt. Az ott lakók beszámolói szerint angyalhajként ismert, pókháló szerű anyag esett az égből.

Egy kissé tudománytalan magyarázat az angyalhaj jelenséget az UFO vagy épp vallási manifesztációk mentén magyarázza, miszerint az utóbbi Szűz Mária megjelenéséhez, az előbbi pedig szimpla jelenlétükhöz köthető.

Többen is nyilatkoztak a helyiek közül, a nagy érdeklődést kiváltó üggyel kapcsolatosan. Az egyik lakos elmondása szerint egész délután hullott az égből a furcsa állagú anyag, így érdeklődött, hogy okozhatja-e repülő, de a hatóság értesülései szerint, aznap nem volt légi forgalom.

Egy másik ott élő azt mondta, hogy „Én és néhány barátom begyűjtöttünk párat, és elküldtük analizálásra, és furcsa dolog történt. Reagált az UV fényre, egyszerűen életre kelt!”

Ilyen és ehhez hasonló jelenségekről az UFO észlelésekkel teli helyszínekről szoktak jelenteni, illetve elektromágneses területekről.

Két magyarázat létezik, amelyet a köztudat elfogadott: Az egyik szerint csak pókhálók tömkelege keringett a szélben. A másik okfejtés szerint azonban természetfeletti tényezők állnak a háttérben.


(A kép forrása: http://pixabay.com/)