Jump to content

A hírhedt, orosz alváskísérlet

2015. 06. 25. 16:00

A „Russan Sleep Experiment” néven elhíresült alváskísérlet tulajdonképpen pont az ellenkezőjéről szólt. A kutatók azt vizsgálták mi történik az emberrel, ha egy hónapig ébren tartják. A végeredményre valószínűleg a tudóscsoport sem volt felkészülve…

A kísérletre az 1940-es években került sor, ami a Világháború tájékán talán nem is volt annyira egyedülállóan kegyetlen. A célja az volt, hogy a kutatók megfigyeljék, és tanulmányozzák, mi történik az emberi aggyal, a mentális és fizikai állapottal, ha egy hónapon át mesterségesen ébren tartják az egyént. Az alanyok hadifoglyok közül kerültek ki, akiket azzal kecsegtettek, hogy ha a 30 napos kísérletet kibírják, hazamehetnek. Összesen öt jelentkezőre volt szükség, akik a szabadság reményében vállalták.

A kísérlethez az öt alanyt beterelték egy kamrába - amit előzőleg bekameráztak - majd rájuk zárták az ajtót, és beengedték a gázt, ami mesterségesen ébren tartotta őket.

Az kezdetekben semmi szokatlan nem történt, csupán az ötödik nap után kezdtek kirajzolódnia a paranoiára, hallucinációkra utaló jelek. Az alanyok egymástól elkülönülve, a sarkokba húzódva magukban motyogtak, suttogtak. A kilencedik napon a paranoid tünetek már nagyon intenzívek lettek, és abszolút közönnyel fogadták azt, hogy az egyik fogoly addig sikoltott, míg el nem szakadtak a hangszálai. A bizarr eseményt követően az alanyok nem motyogtak, nem próbáltak kapcsolatot teremteni a külvilággal, egyszerűen csak vegetáltak. A 14. napon a kutatás vezetője úgy döntött, hogy nem várnak tovább a bentről érkező interakciókra. Ők maguk lépnek a tettek mezejére. Az ajánlat egyszerű volt: "-A kamrát kinyitjuk, hogy leteszteljük a mikrofonokat. Lépjenek hátrébb, és feküdjenek a földre, vagy az ágyaikra. Aki megmozdul, lelőjük. Ha mindenki engedelmeskedik, akkor egyikük szabadon lesz engedve." A válasz viszont megdöbbentő: "-Nem akarunk többé szabadok lenni."

A rákövetkező napon a gáz helyett levegőt engedtek be, mire az alanyok könyörögtek, hogy engedjék vissza a gázt, mert nem akarnak elaludni. A kísérletet végül meg kellett szakítani, mert az egyik rab szétmarcangolva hevert a padlón, a többi emberből pedig izomcafatok, tenyérnyi húsdarabok hiányoztak. Az egyszerű kérdésre, hogy miért tették, csak annyi volt a válasz: "Ébren kellett maradnom."

Az életben maradottak ezután orvosi kezelést kaptak, de döbbenetes módon tiltakoztak a fájdalomcsillapító, altató ellen. Érezni akarták, hogy a szike felhasítja a testüket, és közben csak nevettek. Az „összeszerelés” után a megmaradt három rabot – egy meghalt a műtétek közben – visszatették a kamrába. Ketten alvás közben meghaltak, a harmadik viszont nagyon is élt, ki akart törni. Amikor kinyitották az ajtót, az alany rátámadott az őrökre.

A legenda szerint a kutatás vezetője a „- Mi vagy te?” kérdésre ezt a választ kapta: "Ilyen gyorsan elfelejtetted? Én vagyok te. A benned lévő őrület, ami minden másodpercben szabad akar lenni, animálisan kitörni."

A történetről sokakat megoszt. Vannak, akik hisznek benne, mások szerint egy remek írói kreálmány. Mindesetre, történtek meglepő dolgok minden háború alatt…


További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(A kép forrása:ytimg.com)