Jump to content

Tudományosan is van élet a halál után

2017. 02. 10. 09:05

Élénk fények, melegség, testen kívüliség, lepergett élet, találkozás az elhunyt rokonokkal. Ezek, mind olyan dolgok, amelyekről a föld különböző pontján élő, halál közeli élményt átélő emberek számoltak be. A halál közeli élmény széles körben elismert jelenség, de az orvosi, szkeptikus és tudományos közösség, úgy vélik, hogy az csupán hallucinációs vagy illuzórikus dologról van szó. Egy kutatás azonban mindent megmagyaráz. 

Van élet a halál után. Legalábbis, valami biztosan van, mert egy angol székhelyű kutatócsoport több száz ember bevonásával készített tudományos felmérés alapján nem zárta ki ennek lehetőségét. Ugyan az állítást így nem jelentették ki, de nem is cáfolták.

A kutatásba bevont emberek mindegyike volt már a klinikai halál állapotában, és a háromnegyede számolt be arról az élményről, miszerint látták a saját testüket kívülről, az orvosokat, és a szobát, és hallották a gépek sípolását, ugyanakkor mégis nyugalmat éreztek.

A szkeptikusok persze azonnal, azt felelnék erre, hogy biztos látták az orvosok arcát, és az agyba attól még eljut a hang, mert valaki a halálán van. Nos, ez nem igaz. Az arcészlelés csukott szemen keresztül még mindig nem megy. Az ember pedig, ha a klinikai halál állapotába kerül, nem hall. Az agyműködés összesen még 30 másodpercig mérhető, aztán leáll. Így kizárt lenne, hogy a hang egyfajta képzetként beépülne a haldokló agyába.

Egy megkérdezett páciens, aki túlélt egy infarktust, és több mint három percig volt a klinikai halál állapotában, részletesen leírta, hogy mit látott, miközben halott volt. Elmondta milyen ruhát viseltek az orvosok, hogy mit csináltak, és beszámolt arról is, hogy a rákötött gépet háromszor hallotta csipogni. Ez azért volt megdöbbentő tény, mert a gép percenként ad ki hangot, így ha az agya valamilyen csoda folytán, a halál után, még egy perccel működik, az magyarázat lehetett volna egy hang hallására, de ne hároméra. A férfi úgy írta le a történteket, hogy kiszállt a testéből, és a plafonhoz közelről figyelte mi történik. Majd újraéledt.

A vizsgálatba bevont többi ember nem tapasztalt hasonló eseményeket, félelmet, nyugtalanságot éreztek. A megkérdezettek közül, aki átélték a túlvilági létet, sokan úgy nyilatkoztak, megnyugvás töltötte el őket, nem aggódtak semmiért, ám volt, aki ezt az élmény rettentőnek, ijesztőnek, és félelmetesnek élte meg.

A kutatás eredménye, így rácáfolt az eddigi vélekedésekre, de a további vizsgálódások még folynak, mert az agyi aktivitás, és a felszabaduló, hormonok, gázok nem módosíthatták már a tudatot az eltelt 30 másodperc után, így nem az eufórikus, utolsó képzelt képet látták a páciensek.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Biokalauz Facebook oldalát!

(Forrás: biokalauz.hu | Kép: pixabay.com)