Jump to content

Valóban a biokozmetikum a nyerő

2013. 12. 12. 21:44

Krémek, paszták, pakolások, szérumok, permetek, samponok, balzsamok, dekorkozmetikai termékek már mind elérhetőek „bio" változatban is. A növényi alapanyagok tekintetében az egyik legfontosabb különbség a natúr- és biokozmetikumok között, hogy az előbbiek esetében a növényi anyagok hagyományos, konvencionális mezőgazdaságból származnak, a biokozmetikumok esetében pedig a növényi alapanyagok csak és kizárólag tanúsított ökológiai vagy biogazdálkodásból származhatnak.

Azért ápolják a natúr- és biokozmetikumok bőrünket kíméletesebben, mert nagy mennyiségben tartalmaznak a bőr számára közvetlenül hasznosítható növényi olajokat, kivonatokat, juice-okat. Kisebb egészségügyi kockázatot jelentő, növényi eredetű ?szerkezeti? anyagokkal, detergensekkel készülnek, továbbá nem tömítik el bőrünk pórusait sem kőolajszármazékokkal, mint mesterséges ballasztanyagokkal dúsított társaik.

A természetes eredetű szépségápolási termékek használata kisebb egészségügyi kockázatot jelent a bőrünknek. Ennek oka, hogy alapvető anyagai olyan növényi eredetű összetevők, amelyek a természetben fellelhető anyagok: leggyakrabban konvencionális, vagy tanúsítottan ökológiai mezőgazdasági termelés során képződnek.

Az első bio arc- és testápoló termékcsaládot Magyarországon 2006-ban a jelenlegi jogutód, a BIOLA Biokozmetikai Kft. fejlesztőcsapata kezdte engedélyeztetni, mondta az itboard.hu-nak Gyovai Viola, az MTA kandidátusa, okleveles biológus.

A szabályozás szerint kitiltott anyagok között jó néhány olyan van, amely megzavarhatja a bőr lipidjeinek integritását. Ilyen komponens például a tusfürdőkből is ismert nátrium-laurilszulfát (sodium lauryl sulfate, SLS). Az ásványi olajok és származékaik akadályozhatják a bőrlégzést. Az alumíniumvegyületek gyakori használata terhelheti az immun- és idegrendszert. A szintetikus fényvédők mélyrétegi bőröregedési folyamatokat generálhatnak.

A biokozmetikumok fontos jellemzője, hogy természetes, ökotudatos termesztésből származó növényi alapanyagokból, az előírt szigorú gyártástechnológia alapján készülnek, melyet kötelező tanúsíttatni. Ezt a tanúsítást a termék csomagolásán a tanúsítást végző szervezet neve és logója igazolja. Ugyanakkor az „organic” szó szerepeltetése a terméknévben vagy a csomagoláson nem teszi a terméket biokozmetikummá.

Fotó: freedigitalphotos.net

biokalauz/itboard.hu