Jump to content

Alvás közben tanulni?

2014. 08. 08. 19:00

Kössük össze a kellemeset a hasznossal. Képesek lehetünk alvás közben tanulni? Sokan, akik hisznek a babonák erejében, egy nehéz vizsga előtti éjszakán a párnájuk alá teszik a könyvet, hátha felébredve még okosabbak lesznek. Mások elvalvás közben külföldi hanganyagot hallgatnak, remélvén, hogy ennek köszönhetően folyékonyan fognak beszélni. Az utóbbi megoldás, egy centivel közelebb visz a tudományos elképzelés perspektívájához.

Az éjszaka folyamán, az agy szelektál és feldolgozza a befogadott információkat. Emlékképekként raktározza a fontos dolgokat az előző napról, így az tárolódik a memóriában. A pihenés közbeni tanulás kulcsa ebben rejlik a reménykedő kutatók szerint. Egyes tudósok arra hívják fel a figyelmet, hogy lehetetlen valós tudás együttest elérni az alvás közbeni hangfelvételek meghallgatásával, míg mások kihasználva az emberi lustaságot, hasznot húztak belőle.

Az alvás közbeni tanulás kutatásának csak az metódusa ért el sikereket, amikor emlékeket hívtak elő az álomban lévő alany memóriájából. Az agy ezeket az rögzített képeket visszajátszotta, de valós tanulási folyamat nem jött létre. Különböző szagok, hangok, előidézhetnek alvás közben olyan dolgokat, amelyekre szinte már nem is emlékszünk, de ez is inkább a memóriának és az érzékek közötti kommunikációnak köszönhető.

Összegezve a jelenlegi kutatások eredményeit, jelenleg arra képes az alvó állapotban lévő egyén, hogy a külső ingerek hatására – orrba fecskendezett illatanyag, zene lejátszása – meghatározott emlékképeket éljen át, teljes részletességgel.

Hasznos meg fogadnivalóként az elme bővítéséért, azt tanácsolják, hogy lefekvés előtt játszunk „kijutós” játékokkal, memóriafejlesztőkkel, és logikai játékokkal. Az összefüggés a kettő közt annyi, hogy az agyunk lefekvés előtt gondolatokat képez a befogadottakból, és azokat emlékként raktározza el, tehát ha pl. sokat használjuk a logikai központunkat - mert mondjuk, sokat sakkozunk alvás előtt-, az új ingerekkel bővült agyrész, alvás közben rögzíti az új, napi ismereteket. Azok az emlékek, ismeretek jobban megragadnak, melyeket lefekvés előtt szerzünk.