Jump to content

A három legidegesítőbb szokás

2017. 04. 07. 17:05

Ahány ember, annyi szokás. Az viszont bátran kijelenthető, hogy a rossz beidegződések közül három évek óta letaszíthatatlan a trónról. Vajon, te is gyakran űzöd valamelyiket?

Minden embernek vannak csak rá jellemző gesztusai, apró mozdulatai, szokásai, amelyek árulkodnak aktuális hangulatáról, érzelmi állapotáról, és au am block, a hogylétéről. Ezeket lehet szeretni, megtűrni, és egyenesen utálni is. Három rossz szokás viszont mindenkit az őrületbe kerget.

Körömrágás

Nem csak visszataszító, de egészségtelen is. A körömrágásról még az azt űzők is tudják mindezt, ám sokan mégsem tudnak leszokni róla, aminek magyarázata az önmegnyugtató mivoltában keresendő.

A körömrágás hátterében gyakorta az elfojtott agresszió, szorongás, döntésképtelenség és túlzott tökéletességre törekvés is meghúzódhat. Már kisgyerekkorban jelentkezik, és igazán nehéz leszoktatni róla a csemetét, olyannyira, hogy rengeteg felnőtt van, aki már-már kóros körömrágásban szenved. A szorongás okozta a körömrágás önmegnyugtató cselekvés, a feszültség levezetésének eszköze, épp ezért nehéz leszokni róla. Pedig ignorálni ezt a rossz szokást nem ártana, mert rengeteg baktériumot lehet így a szervezetbe juttatni.

A köröm és a bőrfelület közti vékony kis réteg ideális hely a bacilusoknak a szaporodásra, és élősködésre. Mivel a kettő között mindig meleg van, könnyen megtelepszenek. Na most, ha egy kiadós buszozás vagy akárcsak vásárlás után körmöt rágunk, rengeteg baktériumot viszünk a szervezetünkbe.

A körömrágás okozta fertőzések között a leginkább előfordulók a szalmonella és az E.coli, ami akár a vérhashoz hasonló tüneteket is produkálhat, illetve nagy eséllyel lehet az ember bélférges.

Hajtekergetés, tépkedés

Most nem a flörtölés közbeni, szexi hajcsavargatásra kell gondolni, hanem arra a változatra, ami szintén szorongásból fakad. A hajcsavargatás, hajtépés, főként a nőknél jellemző, és igen intenzív félelem, fóbia, szorongás állhat a hátterében. A tartósan fennálló problémák, nyomást okozó események alatt van főként jelen.

A hajtépésnek, csavargatásnak komolyabb válfaja az úgy nevezett trichotillománia jelensége, ami a hajszálak és egyéb testszőrzetek kényszeres kihúzkodásával jár. A betegség olyannyira elharapódzhat, hogy az érintett fején kopasz foltok is megjelenhetnek.

A betegség kiváltó okai közt a depressziót, az alacsony önértékelést, a gyerekkorban átélt traumákat, a magas követelményeket és a szeretethiányt nevezik meg a szakemberek. Ha környezetünkben ilyet tapasztalunk, semmiképpen se hagyjuk figyelmen kívül! Nagy empátiával és türelemmel forduljuk az érintett felé, és igyekezzünk szakemberhez eljuttatni.

A másik szavába vágás

A már említettek mellett ez is a legzavaróbb „pótcselekvések” egyike, habár ez szerencsére nem olyan káros, mint a fentiek. Sokkal inkább idegesítő, és sértő megnyilvánulás, mert azt üzeni, hogy nem a saját mondandód érdekesebb, értékesebb, mint beszélgetőpartneredé.

Persze ennek is van pszichológiai megközelítése. A fokozott szeretetéhség, és a figyelemhiány is magyarázza a kialakulását.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Biokalauz Facebook oldalát!

(Forrás: biokalauz.hu | Kép: pixabay.com, staticflickr.com)