Jump to content

E-mailezve nincs szabadság

2020. 08. 20. 16:05

Emlékszel még arra, amikor nem kellett azon rágódnod, hogy kikapcsold-e a mobilnetet vagy inkább állj készenlétben a szabadság ideje alatt is, hogy felkészült lehess a cég életét érintően? Ha igen a világ túlhajszolt milliói közé tartozol.

A Business Insider számolt be arról a friss kutatásról, ami a szabadidő eltöltése és a munkahelyi e-mailek közti összefüggést tárgyalta, azaz azt, hogy az alkalmazottakat egy idő után teljesen felőrli, hogy egyetlen pillanatra sem szakadhatnak el munkahelyüktől, mert az e-mailek szakadatlan lavinája a szabadság alatt sem csitul.

A probléma nem is az e-mailekkel lenne baj, hanem azzal, hogy úgy érzik állandó készenlétben kell állniuk, és hétvégén is azonnal kell válaszolniuk a főnökük emailjeire – taglalta a publikáció. Ami arra is kitért, hogy nem a túlórázás, hanem a szabadidőmegmérgezése” miatt égnek ki az emberek.

Káros levelezés

A felmérést a Lehigh Egyetem, Virginia Tech és a Coloradói Egyetem három szakembere végezte,

Liuba Belkin, William Becker, és Samantha Conroy, akik egymástól függetlenül azonos eredményekre jutottak. Miszerint, akit rendszeresen bombáznak még a szabadidejében is munkahelyi emailekkel, és el is várják, hogy arra gyorsan válaszoljon, sosem tud igazán kikapcsolni. Noha az e-mail függő cégek persze fektetik írásba, hogy azonnal válaszolni kell a kapott üzenetre, de mégis elvárják munkatársaiktól és rossz szemmel néznek azokra, aki ezt nem teszik meg, sőt nekik hátrányuk is származhat belőle.

Miért nem kapcsolnak ki soha?

A három kutató egybecsengő magyarázata szerint azért, mert valószínűleg a felettes főnöke is ugyan úgy noszogatja azt, aki ezért beosztottjait sem hagyja nyugton. A fáradt, kiégett, kiábrándult dolgozó viszont nem jó munkaerő, ezért azt javasolják a cégeknek, hogy szabályozzák azt, mikor és lehet az alkalmazottnak e-mailt küldeni.

A három kutató szerint az a vezető, aki vigyázni akar az embereire, vacsoraidőben, hétvégén, vagy általában este 10 óra után ne zaklassa őket munkahelyi ügyekkel.

 

(Forrás: biokalauz.co.hu | Kép: pixabay.com)