Jump to content

Kevesebb, mint egy óra alatt lehet algából bioüzemanyag

2014. 01. 06. 09:50

Bio, gyorsan elkészíthető, olcsó és tökéletesen működik. Csak félig újdonság az algából készülő kőolaj ötlete. A szakemberek eddig is tudták, hogy évmilliók alatt éppen algákból és más hasonló mikroorganizmusokból alakult ki a kőolaj, de eddig éppen a túl hosszú idő miatt nem tudták reprodukálni a sokat érő ásványi kincset.

Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának kutatói viszont kifejlesztettek egy módszert, amivel fel tudják gyorsítani a kőolajjá válás folyamatát. A laboratóriumban kevesebb, mint egy óra leforgása alatt elkészítették a másfél liternyi nyersolajat, ami nagyon könnyen dízellé, benzinné vagy kerozinná alakítható. Az alga feldolgozása során minden keletkező anyagot újrahasznosítanak, így a környezetet sem károsítják az előállítással.

Korábban több cég is próbálkozott az ilyen bioüzemanyag elkészítésével, de a módszer nem terjedt el, mert a gyártás túl sokba került volna. Az amerikai kutatók olyan technológiát találtak ki, amivel kihasználhatják az algák energia potenciálját, így a korábbi megoldásokhoz képest néhány apróbb változtatással jelentősen csökkenthetik az előállítás költségeit.

A vidget.hu cikkéből kiderül, nem szárított, hanem nedves algákkal dolgoznak. Az így keletkező alga szuszpenzió 80-90 százaléka víz, amivel könnyen és gyorsan lehet dolgozni, míg a növények megszárítása és azt követő feldolgozása sok pénzt emészt fel.

A bevált technika a következő: az algát 350 Celsius-fokos vízzel leforrázzák és nagy nyomás alatt ötvözik az úgynevezett hidrotermális cseppfolyósítás és a katalitikus hidrotermális gázosítás módszerét. Ezzel a módszerrel az alga növény minden részét felhasználják.

Ha nagyüzemi gyártásba kezdenének, az üzemanyag annak ellenére is nagyon olcsó lenne, hogy a technológia kialakítása ipari méretekben sokba kerülne. A szakemberek becslései szerint egy gallon üzemanyag ára 2 dollár körül lenne, vagyis egy liter körülbelül 114 forintba kerülne.

Fotó: freedigitalphotos.net

biokalauz.hu/vidget.hu