Jump to content

Biokompozit-üzemet nyitott Győrben a MeshLin Zrt.

2014. 06. 04. 13:59

Biokompozit-üzemet indított Győrben egy helyi mérnöki iroda, a Meshining Engineering Kft. és a Bonitás Tőkealap-kezelő Zrt. közös cége, a MeshLin Composites Zrt. Csiszár András a társaság vezérigazgatója.elmondta: a kockázati tőkealap 420 millió forintos befektetésével vált lehetővé a cég elindítása, amely jelenleg prototípusokat gyárt és egyed megrendeléseket elégít ki 340 négyzetméteres bérelt üzemcsarnokában, amely hamarosan szűknek bizonyulhat a termeléshez. Azzal számolnak ugyanis, hogy fél évtizeden belül 50-60 alkalmazottat foglalkoztat a társaság, amelyben jelenleg öten tevékenykednek. Ekkorra már üzleti tervük szerint egymilliárd forintot meghaladó árbevétellel számolnak.

Eltérően a mérnöki szolgáltató üzletág járműipari megrendeléseivel a MeshLin bio-kompozit üzletága elsősorban a belsőépítészetben és a bútoriparban, valamint a sportszergyártásban felhasznált anyagok felé szeretne nyitni, jegyezte meg Csiszár András.

A vezérigazgató elmondta, a környezetbarát technológia térségünkben még nem kapott akkora hangsúlyt, mint a megcélzott régiókban, ugyanakkor azzal számolunk, hogy az uniós szabályozások változása nyomán egyre nagyobb lesz az igény a környezetben lebomló anyagaink iránt.

Csiszár András elmondta: ezen anyagok előállítása ma még drágább, mint fosszilis társaié, nagy előnyük ugyanakkor, hogy néhány hónap alatt teljesen lebomlanak a környezetben, így további feldolgozást nem igényelnek.

A biokompozit egy olyan szerves anyag, amely két vagy több összetevőből áll, ezek eltérő kémiai és fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek, és társításuk eredményeképpen a keletkezett anyag ellenálló, merevebb és szilárd lesz.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/MTI