Jump to content

Díjat érdemelt a Williams forradalmi megoldása

2014. 06. 18. 17:43

A megújuló energia terén elért eredményei miatt díjazták a Williamst, miután az istálló 2009-ben kidolgozott lendkerekes technológiáját már az élet egyre több terén használják. A grove-i a csapat Formula-1-től független mérnöki részlege, a Williams Advanced Engineering elnyerte a Pionír Díjat a Londonban rendezett eseményen, amelyen Nagy-Britannia azon vezető projektjeit díjazták, amelyek nagy lépést értek el a megújuló energiák használata terén. A Williams azzal a lendkerekes technológiával aratott sikert, amelyet még 2009-ben, a hibrid hajtások debütálásakor az F1-es autójában szeretett volna használni, ám a bevetése végül elmaradt.

Miután a sport a lendkerekes helyett az akkumulátorokkal történő hibrid megoldások felé haladt, a csapat rendszere használhatatlan maradt ebben a sportban, ám a fejlesztése nem állt le, és immár más versenysorozatokban és az elektronika különféle területein is szolgálatot tesz.

Craig Wilson a részleg ügyvezetője elmondta, a lendkerekes energiatárolás volt az első olyan fejlesztésük, amely igazán beindította a Williams autósporton kívüli szerepvállalását. emellett a Williams Advanced Engineering kibővített részlege immár az energiahatékonyság különféle megoldásain dolgozik.

A Williams mindig is érdeklődött a fejlett technológiák után, hiszen az F1-ben is saját, lendkerekes KERS-t alkalmaznak. Ezek után nem is volt meglepő, hogy éppen egy éve megállapodást írtak alá a Formula E-vel, így ők is indulnak az egyre jobban formálódó elektromos bajnokságban.

Formula E a tervek szerint 2014 szeptemberében rajtol egy londoni futammal, majd olyan városokat érint, mint Bangkok, Peking, Buenos Aires, Los Angeles, Miami, Rio de Janeiro, Róma és a maláj Putrajaya. Bennfentesek szerint a szezon átnyúlik 2015-be is, és Monacóban ér véget.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:biokalauz.hu/formula.hu