Jump to content

Vizelettel működő üzemanyagcellákkal készül a jövő autója

2015. 03. 06. 19:00

A pisi abszolút alkalmas arra, hogy elindítson egy autót, bármennyire is abszurdnak tűnik az ötlet. Egy nap alatt világszerte, 10.5 billió liter vizelet keletkezik, ami 42.000 olimpiai úszómedence megtöltésére lenne elég, és arra, hogy több száz kilométert utántöltés nélkül megtegyünk.

Az ötlet egy koreai kutató fejéből pattant ki, aki a vizelet felhasználásával elektromos áramot termelt. Elmondása szerint a jelenleg használatos platinából készült üzemanyagcellákat felválthatná az emberi vizeletből származó szén. Azt tovább katalizálva pedig elektromos áram lenne gerjeszthető. Ez gyakorlatilag filléres megoldásnak tűnik, és állítása szerint a közeljövőben meg is valósulhat.

A projekt útjában egyelőre a pénzhiány áll, ugyanis nem sokan látnak lehetőséget a vizelet átalakításában, habár a tartózkodás mögött inkább szkepticizmus állhat, ugyanis nem ez az első olyan felvetés, ami azt latolgatja, hogy a pisi lehet a jövő üzemanyaga. Az emberi termék mellet persze növényi hajtású autót is terveztek.


További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(A kép forrása:http://www.lovethispic.com/)