Jump to content

Kiszámolták a nagyvárosi fák hasznának értékét

2017. 08. 29. 14:33

Egy nemzetközi kutatócsoport eredményei szerint a világ nagyvárosaiban lévő fák évente több mint 500 millió dollár értékű "szolgáltatást nyújtanak" azzal, hogy tisztábbá, élhetőbbé teszik a városi környezetet.

Az Ecological Modelling online folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek tíz megapoliszt – Peking, Buenos Aires, Kairó, Isztanbul, London, Los Angeles, Mexikóváros, Moszkva, Mimbi és Tokió – tanulmányozva jutottak arra a következtetésre, hogy a fa alapú ökoszisztéma előnyeinek évi átlagértéke 505 millió dollárt tesz ki nagyvárosonként, vagyis, egy négyzetkilométernyi fa 1,2 millió dollár hasznot hoz, egy városlakóra lebontva 35 dollár haszna van a fáknak.

A fák által nyújtott szolgáltatások értéke könnyen növelhető azáltal, hogy még többet ültetünk el – idézte Theodore Endrenyt, a New York államban lévő Syracusa Környezettudományi és Erdészeti Főiskola tanárát, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A kutatók megbecsülték a városokban lévő fás terület nagyságát, és azt, hogyan járulnak hozzá a 10 metropolisz ökoszisztéma-szolgáltatásaihoz, úgymint a légszennyezés csökkentéséhez, a nagy mennyiségű esővíz elvezetéséhez, az épületek fűtésével és hűtésével kapcsolatos energiaárak csökkentéséhez, a szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozásához.

“A fák közvetlen és közvetett előnyökkel szolgálnak az épületek hűtésére, a hőhullámok idején az emberek szenvedéseinek csökkentésére. A közvetlen előnyök az árnyékbiztosítás, ami hűvösebben tartja a városi környezetet, a közvetett a nagy mennyiségű csapadék elpárologtatása, ami szintén hűvösebb levegőt eredményez – magyarázta Endreny.

A legtöbb ember nincs is tisztában a városi fák szolgáltatásaival, köztük azzal, hogy kivonják az emberi szervezetre veszélyes szálló port a levegőből azáltal, hogy megkötik leveleiken, energiát takarítanak meg az embernek a levegő hűtésével, felfogják a hideg téli szeleket, a nyári forróságot okozó napsugárzást, elnyelik és tárolják a szén-dioxidot.

“Ha ezeket az eredményeket a társadalmi-gazdasági rendszer nagyobb skálájára helyezzük el, nyilvánvalóvá válik, milyen mértékben támogatja a természet egy ember vagy közösség jólétét azáltal, hogy ingyen nyújt szolgáltatást neki” – mondta Sergio Ulgiati, a nápolyi Parthenope Egyetem professzora, a tanulmány egyik társszerzője.

(Forrás: biokalauz.hu;MTI | Kép: pixabay.com)