Mauritániában szégyennek számít soványnak lenni, ezért kegyetlen és veszélyes módszerekkel hizlalják a lányokat, hogy elérjék a kívánt súlyt.
Mauritániában az anyák erőszakkal hizlalják a lányaikat, ott ugyanis a társadalom undorítónak találja a vékony asszonyokat. Ezért a nők mindent megtesznek, hogy gyermekeik elérjék a kívánt súlyt, hogy aztán férjhez adhassák őket. Az ottani felfogás szerint a karcsúság a szegénység, a betegség jelképe, szégyennek számít.
A szakértők szerint a gyarmatosítás alatt alakulhatott ki a leblouh, azaz a kényszeretetés hagyományai, ekkor ugyanis minél gazdagabb volt egy férj, a feleségének annál kevesebb tennivalója akadt. Egész nap csak pihent, evett, és nézte, ahogy a szolgák elvégzik a feladatokat. Ezzel együtt azonban sorra kúsztak fel az asszonyokra a kilók.
A hurkák, a vastag combok és a méretes hátsó szexepilnek számít az asszonyoknál, ám az ottani férfiak nagy része vékony testalkatú.
Mauritániában aki nem elég kövér, azt szinte kitaszítja a társadalom, és esélye sincs férjhez menni.
Az anyák ezért már öt–nyolcéves korukban elkezdik lányaik kényszeretetését, hogy minél hamarabb elérjék a kívánt súlyt, és kiházasíthassák őket. A gazdag családokban pedig a személyzet gondoskodik arról, hogy a gyermek bevigye a szervezetébe a napi 13–16 ezer kalóriát.
Léteznek úgynevezett hizlalótáborok is, ahova az iskolai szünetekben szállítják a lányokat. A táborokban az idősebb nők, a szülők, a nagyszülők vagy más rokonok segítenek tömni a fiatalokat.
A kislányoknak naponta több liternyi tevetejet kell elfogyasztaniuk két kiló kölessel, amit vajjal kevernek össze. Sőt, étvágygerjesztő gyógyszereket is kapnak.
A gyerekek rengeteget sírnak, gyakran rosszul lesznek a hihetetlen mennyiségű, nehéz ételtől. Ha bármennyi is visszajön belőle, azt újra megetetik velük, és büntetésre, verésre is számíthatnak. Ha a lány csak a térdére le meri tenni a tálat, a hizlaló asszony fadarabok segítségével fájdalmat okoz neki.
A folyamat akkor mondható sikeresnek, ha egy tizenkét éves lány eléri a nyolcvan kilót. Ha sikeres volt a hízókúra, a lányokat hamarosan férjhez adják, sokszor azt sem várják meg, hogy nagykorúvá váljanak.
A házasság után általában hormon- és étvágygerjesztő tablettákkal igyekeznek megőrizni alakjukat, melyek rengeteg kellemetlen mellékhatással járnak, akár halállal is.
A kényszeretetés nemcsak rövid, hanem hosszú távon is hihetetlenül egészségtelen és veszélyes.
Sok nőnél alakul ki később cukorbetegség, magas vérnyomás, de a szívproblémák és a rák esélye is jóval magasabb az erőszakkal hizlalt asszonyoknál.
A kegyetlen hagyomány több területen, például Kamerunban és Nigériában is él, de ma már egyre kevesebben követik. A szervezetek szerint viszont vidéken, a kisebb falvakban, városokban még mindig jelen van.