A főnök státuszban lévőnek, és a dolgozói pozíciónak is megvan a maga gesztuscsokra, ami megfelel a szerepének. Ha valamelyik olyan elemet emel be, ami köztudottan a másik szerepében van, az visszájára sülhet el. A beosztott alapvető hibái a főnök jelenlétében, például a keresztbe font kéz, a lazán zsebbe akasztott hüvelykujj, vagy a domináló szerep bitorlása a főnökkel való parola közben. A vezető szerepben álló ember, viszont nem adhat olyan jelzéseket a beosztottak előtt, amiből önbizalomhiány, vagy vezetői alkalmasságát megkérdőjelező kép alakul ki.

Ha belépünk a főnök irodájába megfigyelhetjük, hogy az ő széke magasabb, helyet foglalva a szemközti székben, szinte úgy érezhetjük, hogy fölénk tornyosul. Ez is a hatalmi fölényét kívánja kihangsúlyozni.

De, hogy érdemes viselkedni, ha a testbeszédünkkel magabiztosságot, és jó benyomást akarunk kelteni? Mindenekelőtt mellőzzük a zsebre dugott kezet, a keresztbe tett kart. Az utóbbit azért, mert így zárkózottnak tűnik a testtartás, viszont a zsebre tett kéz, afféle „én vagyok a helyi menő” összbenyomást kelt. Igyekezzünk a kezeinket lazán, esetleg a hátunk mögött/előtt lazán összekulcsolva tartani, vagy egyik kézzel átfogni a másik csuklót – Károly herceg is midig így áll – ez a nyugodt, bölcs emberekre jellemző tartás. Ne kerüljük el a szemkontaktust, ha konkrét tervvel állunk elő, ne nézzünk félre, tartsuk meg a szemkontaktust. A testtartás legyen egyenes, a kezek ne öleljék át a törzset. Leülve a térd – ha legszívesebben mennénk – az ajtó felé néz, erre is ügyeljünk, hogy ne keltsük azt az érzetet, hogy mennénk. Összegezve, nyitott, érdeklődő gesztusokkal, és szemkontaktussal járuljunk a főnök elé, ha már muszáj.