Jump to content

Az első környezetbarát autópálya már használatban

2015. 09. 21. 12:30

Átadták az első olyan autópályát, ami ahelyett, hogy keresztülfutna az útjába kerülő hegyen megkerüli azt, háborítatlanul hagyva az élővilágot. Az egyedi megoldásnak köszönhetően a 11 kilométeres út festői szépségű tájon át kanyarog, 4,4 kilométer hosszan pedig víz felett.

Kína első környezetbarát autópályája a közép-kínai Hupej tartomány hegyvidéki térségében fekszik, és különlegessége, hogy a Hsziangsan település és a Jipa nevű autópálya között fekvő hegyet kikerüli, ami a bevett építészeti módszerekben egyedülálló.

A csaknem 11 kilométeres út festői szépségű tájon át kanyarog, 4,4 kilométer hosszan pedig víz felett. Amikor Hsziangsan település és a Jipa nevű autópálya között egy hegy esik útjába, megkerüli azt, nem folytatódik alagútban. A hegy és a felületét borító erdők tehát háborítatlanul maradtak.

A 70 millió dolláros, vagyis közel 20 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a völgy vonalát követő úton haladók egyszerre élvezhetik a kék ég, a víz és a hegyek látványát, egyúttal a korábban egyórás utat 20 perc alatt tehetik meg.

A régióban élők azt remélik, hogy az online médiának és a televíziós híradásoknak köszönhetően máris népszerűvé vált, "zöldként" hirdetett látványosság révén a környék nevezetességei iránt is megnő az érdeklődés, s ezáltal megélénkül a helyi turizmus.

A projekt menedzsere korábban azt nyilatkozta, amikor 2013-ban asztalra került az új autópálya építésének terve, három különböző változat közül kellett dönteni. Ebből kettő a hegyeken át vezetett volna alagutakkal, a harmadik pedig hosszabb volt ugyan, de a vízre kellett építeni. Végül azoknak a mérnököknek az érvelését hallgatták meg, akik a változatos növényzet és az erdőségek védelmét, egyben az egyedi megoldást részesítették előnyben.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Kép: my-globe.net Forrás: biokalauz.hu/MTI)