Jump to content

Kína lakossága két évvel kevesebb él, mint a világ polgárai

2016. 07. 02. 16:00

Két évvel rövidíti meg a születéskor várható élettartamot az elhatalmasodott, ijesztő méreteket öltött légszennyezés, és közel egy millió ember idő előtti halála is a szmog káros hatásának tudható be.

A Nemzetközi Energiaügynökség friss tanulmánya során a kínai légszennyezést tanulmányozta, amelyről a hongkongi South China Morning Post című lap közölt részleteket.

Maszk nélkül kilépni is életveszély

A szervezet becslése szerint a kínaiak 97 százaléka van kitéve a finom porszemcsék egészségkárosító koncentrációjának.

"Ez nem hiba, ez bűncselekmény. A tiszta levegő alapvető emberi jog, amelyből a világ lakosságának túlnyomó része nem részesül" - jelentette ki Fatih Birol, a szervezet igazgatója Pekingben a tanulmány nyilvánosságra hozatala alkalmával. A javulást abban látja, ha az energiaágazat hatékonyabb lépéseket tesz a károsanyag-kibocsátás visszafogására.

Áram és levegő

Az elektromos áram előállításához az országban háromnegyed részben szennyező fosszilis energiaforrást használnak, aminek mellékterméke a mérhetetlenül sok szmog.

A 74 kínai nagyváros közül, ahol a levegő minőségét rendszeresen figyelemmel kísérik, mindössze 8 felelt meg az országos szabványnak 2014-es hivatalos adatok szerint. Egyes városokban a helyzet annyira elkeserítő, hogy az emberek még a járműveket sem látják a ködként, mindent beborító szmogtól.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Biokalauz Facebook oldalát!
(Kép: pixabay.com)